6. Hetedíziglen.

Nem tudok szabadulni a szenvedély témájától

És nem (csak) a városi szófordulatban használt szenvedélyre gondolok, amit mugli nyelven egy férfi és egy nő viszonyára értünk. Inkább arra a szenvedélyre, ami akadályok nélkül áramlik bennünk az életünk iránt. Arra a szenvedélyre, ami kifogyhatatlan, kimeríthetetlen, megállíthatatlan.

Ősök hangja

Az apai nagymamám még él, 93 éves. Kevés és felületes kapcsolódás volt/van közöttünk, ritkán találkoztunk gyerekkoromban, az utóbbi években egyáltalán nem. Nem ismerem őt a szó hétköznapi értelmében, mégis mindig tudtam, hogy működik benne egy elemi erő, ami még most is itt tartja őt. Nehéz élete volt, gyötrelmes sorsot választott magának, mégis mindig láttam a szemében az életet. Minden sz@rság ellenére ment tovább. A kívülálló egy megkeményedett, hangos, sokszor rosszindulatú öregasszonyt lát(na) benne, igen, ez is ő, ilyet is tud. Én mégis tudom, bizonyosan, hogy olyan tudás, erős és varázslat csurog az ereiben, ami bennem is.

Keveset tudok róla, még kevesebbet a gyökereiről. Az erejét viszont érzem, egyre inkább. Ahogy fejtem le róla a sok rárakódott kérges réteget, előkerül az elemi, tiszta tudás, amit magamban is érzek már. Így kerülök egyre közelebb az ő elfelejtett családjához, egészen vissza a hetedíziglenig, a hét generációval ezelőttig. Onnan érkezik valami elementáris, megfoghatatlan, mégis egyértelmű erő, támogatás, nevezzük bárhogyan.

Egymásra épülnek a generációk. Mint a Föld rétegei, összeérnek, megtartják a felettük lévőt, felhúzzák az alsóbbakat. Nincs kérdés, hogy hogyan, csak megtörténik. Tudni azt, hogy honnan jövünk segít megtalálni a saját utunkat. Megláthatjuk a saját életünket, amit már élhetünk másképp, mint a felmenőink. Az energiájuk itt van, az erejük kézzel fogható,

A hetedíziglen nagymamámmal barátkozom most. Tőle kaptam az érzékelés képességét, a varázslat iránti olthatatlan szomjamat, az ő vére vagyok. Nem tudtam, honnan jön ez, ezért hát nem vettem róla tudomást. Ez az erő viszont zabolázhatatlan. Teret akar magának, élni akar. Ez az erő az, ami visz előre a főzésben is. Ó, Istenem, hányszor akartam feladni, ledugózni, betenni egy dunsztos üvegbe és a kamra leghátsó, láthatatlan polcára eldugni. Kérdezzétek meg, mennyire hagyta magát…

Ez a nagymamám (aki nem a nagymamám, de fogalmam sincs, őt hogyan nevezi a családfakutatás tudománya, ezért maradok a nagymamánál), szenvedéllyel élt. Mindent teljes szívvel csinált. Tudom. És azzal, hogy a vágy megszületett bennem, hogy többet tudjak erről a vonalról, érezni kezdtem őt.

Nem hülyültem meg, nyugi! Csak végre arra indulok, amerre mindig is menni akartam. A hozzám méltó élet felé. És kapom hozzá a támogatást. Azt hittem, semmit sem tudok a nagymamám vonaláról. Tévedtem. Minden itt van bennem, minden, amire szükségem van önmagamhoz. Már érzem, amiről eddig az hittem, hogy nem tudom. Talán egyszerűbb volt így élni, hiszen ha olyan vagyok, mint mindenki más, ha szépen illeszkedek a kockába (nem is vagyok kocka formájú…), akkor átlavírozhatom magam az életen. Szépen, csendben. Én viszont nem vagyok csendes. El tudok csendesedni már, amikor kell, de a lényem vibrál. Ez pedig minden, csak nem csendes. Harsány vagyok és nagy pofájú, a szenvedély pedig lételemem. Emlékszem, amikor kislány voltam, mindent szívből csináltam. Nem tudok felidézni konkrét eseményeket, az érzés viszont annál inkább megvan: bármit csináltam, azt teljes testtel és lélekkel tettem. Nem mérlegeltem, hogy ki mit gondol majd, mindent megéltem. Azt hiszem, a kamaszkorom elején tört meg ez a lendület, amikor a kislányból ráfordultam a kamaszlányságra. Itt valami megtorpant, és sokáig úgy maradt.

Mostanáig. 😉

Azt hiszem, ez a recept tökéletesen passzol ide. Egyértelmű, egyszerű, és ereje van. 😉

Így csináltam:

1. Egy nagy fazékban vizet forraltam. Alaposan sóztam. Amikor a víz felforrt, 8-10 perc alatt fogkeményre főztem benne a tésztát. Leszűrtem.

2.Mialatt a tészta főtt, megpucoltam és felszeleteltem a fokhagymát. Felaprítottam a chilit és a petrezselyemzöldet.

3.Egy serpenyőt közepes hőmérsékleten hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, és hagytam felforrósodni. Beletettem a fokhagymát és pár perc alatt világos aranybarnára sütöttem. Hozzáadtam a chilit, sóztam és borsoztam, megszórtam 2-3 csipet füstölt őrölt paprikával. Az olívaolajos keverékhez adtam a leszűrt spagettit, jól összeforgattam. Elzártam a serpenyő alatt a tüzet. Az egészet megszórtam az aprított petrezselyemmel és a reszelt citromhéjjal, ezekkel is összeforgattam. Kóstoltam és még kicsit sóztam, borsoztam.

4.Tálaláskor meglocsoltam egy kis friss citromlével.