Örvénylő május

Illatok. ízek. Érzetek. Örvénylés. Május.

A hónap, ami mindig megforgat

Minden évben ugyanaz a kotta, csak néhány hang máshol van. És egy kicsit frissebb a hangszerelés is. Van, hogy mélyre, búgósra sikeredik, és van, hogy kivágja a magas C-t. Idén valami egészen mást dobott az élet, teljesen új hangjegyekkel, új dallamokkal, egy teljesen más hangszerelésben. Meg kellett tanulnom ezt a kottát olvasni.

Ez a május nem úgy mozog, mint amit megszoktam. Ez a május örvénylik, kiszámíthatatlan áramlatokkal és sebességgel. Nem én irányítok.

Napok óta Remy Shand-et hallgatok. Most találtam rá, és nem ereszt. Vagy én őt, mindegy is. Éppen olyan, mint ez a május: buja, bőséges, tele van meglepetésekkel. De van még valami, amivel ez a hónap meglepett: a végtelen hullámzásával. Vadul örvénylik. És nem olyan, amit mostanra már megtanultam rutinból kezelni. Ez az örvény nem lefelé megy, itt nem érvényes az a szabály, hogy hagyd magad levinni a mélyére és alul kiúszhatsz. Ez tekereg a tér minden irányában, minden eddig megtanult szabályt felülírva.

Minden kibújik egyszer

Április elején már kergén kóválygtam a sóvárgástól: mikor jönnek már a friss zöldségek? Hol van már a szamóca, az édes, gömbölyű karalábé, a hetyke zöld spárga? A napfény eljut már a bőr alá is, nem csak a felszínen csúszkál. A madarak is felkapcsolnak hatodik sebességbe, és én tudom, hogy itt valami újra előbújik. Kinőnek a zöldek, felrobbannak a virágok, megnyílnak az illatok, felébredhetünk megint.

Az anyatermészet elképesztően bölcsen találta ezt ki. Csupa olyan alapanyagot ad nekünk ilyenkor, amivel tempóba tudunk kapcsolni. Tényleg tempóba, a téli tötymörgés (spiri maszlagul befelé húzódás) után végre újra mehetünk. Ilyenkor visszatérek a piacra, amit télen nem szeretek. Nem tudom, miért van ez? A nagypapámmal télen is imádtam kint lenni, akkor is, amikor ropogósra fagyott az arcom, mert gyerekkoromban még igazi tél is volt, nem csak szocializmus.

És ami áprilisban utat tört magának, az májusra kiáramlik. Örvénylik bele a nagy közösbe. Súlyosan indult ez a hónap, nehéz voltam, kicsit hitehagyott is, és a tavasz ellenére végtelenül fáradtnak éreztem magam. Nem, nem tavaszi fáradtság volt, az sosem nyom le ennyire. Valami kipörgött, amitől erőtlen lettem és halvány. Nem kívántam sem ízeket, sem illatokat, legszívesebben naphosszat csak feküdtem volna a Mátrában a függőágyamban, az egyetlen feloldozásnak a mozdulatlanságot éreztem. Az nem fájt.

Aztán persze minden másnap újra felkelt a nap, mert ez már csak így van: ami egyszer lemegy, az fel is jön. Én is visszaörvénylettem önmagamba, újra megengedtem, hogy hozzám érjenek az ízek, és megérintsenek az illatok. Nincs még teljesen a helyén a rendszerem, kell még a finomhangolás.

És hol van még a kóstolás vége…

Imádok zene mellett írni. Soha nem én választom a zenét, a zene jön hozzám, mindig az, amelyikre éppen szükségem van. Valahogy úgy működik ez is, mint a fűszerekkel: amelyik hív, azzal működök épp a legjobban. Ez a május a kóstolásról szól. Minden olyanról, amit eddig ilyen, olyan okból még nem választottam. A kaprot a citromfagyival, az epret a tárkonnyal, vagy a biztosnak hitt nézőpontjaimat új és ismeretlen tapasztalásokkal. Kezdődik az utazás.

Hogy félelmetes-e? Nagyon. Benne van a sebezhetőség lehetősége, amiről azt tanultuk meg, hogy rossz. És, hogy izgalmas-e? Annál inkább. Kibontani valami újat mindig az. Mint amikor gyerekként, pillangókkal a hasunkban, felbontjuk a várva várt ajándékot, amire olyan rég vágytunk már.

Nincs még igazi szezonja a cukkininek, ezt a receptet mégis itt hagyom későbbre, mert nekem ez most az, ami leginkább leírja a történéseket.

Így csináltam:

Az újhagymákat és a fokhagymákat megpucoltam. Az újhagymát vastagabb karikákra, a fokhagymát nagyobb darabokra vágtam. A cukkiniket alaposan megmostam, a végüket levágtam, majd felkockáztam kb. 2×2-es kockákra. Nem hámoztam meg és a kimagozással sem bíbelődtem. Ha zavar a héja és a magja, nyugodtam hámozzátok meg és kis kanállal kaparjátok ki a magokat. Finomra aprítottam a kaprot.

Egy közepes lábast forrósítani kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, majd rádobtam a felkarikázott újhagymát. Enyhén sóztam és 4 – 5 perc alatt közepes lángon megdinszteltem. Hozzáadtam a fokhagymát és kb. 1 percig azt is pároltam, csak amíg elindult az illata. A felkockázott cukkinit a megpárolt hagymához adtam, sóztam, megszórtam a friss kapor felével. Meglocsoltam a fehérborral és a közepesnél valamivel erősebb lángon nagyjából 10 perc alatt megpároltam. A végén kissé le is pirítottam. Felöntöttem annyi vízzel, ami kb. 1 ujjnyira ellepte, kicsit sóztam, borsoztam és hagytam, hogy egyszer felforrjon. Ezután botmixerrel jó alaposan krémesre turmixoltam, hozzáadtam a maradék kaprot és a joghurtot is. Még egyszer átturmixoltam és kóstolás után kicsit sóztam, borsoztam még.

Tálaláskor kevés chili szósszal és tökmagolajjal locsoltam meg. Forrón és jéghidegen is isteni. Most jéghidegre hűtöttem.