11. Önmagunkba visszatérve örök körforgásban.

Szolgálati közlemény: a poszt végén az önmagába visszatérő töltött édesburgonya receptemet találjátok, ami eszembe juttatta, milyen rég írtam utoljára blogposztot, úgyhogy most én is visszatértem önmagamba és archiváltam ezt a receptet néhány magvas gondolat kíséretében, egy a recepttől merőben eltérő tartalommal és címmel, csak mert szeretem a kontrasztot és az egymáshoz látszólag nem passzoló dolgokat, ahogyan a végtelen mondatokat is…

De mi köze az édesburgonyának a körforgáshoz?

Valószínűleg semmi. Ha csak az nem, hogy önmagával töltöttem meg. Ezzel pedig létrejött a körforgás, aminek a végén ugyanúgy az édesburgonya van, de már egy teljesen más minőségben. Körbeért a megtett út után, átalakulva, új ízekkel, állagokkal gazdagodva.

Azt mondják, örök körforgásban vagyunk, és így vagy úgy, de mindig visszatérünk önmagunkba. És mivel mindig minden változik, folyamatosan átalakulunk. Elhagyunk régi minőségeket, munkákat kapcsolatokat, és új dolgokat fedezünk fel. Nem tudom, ki hogy van vele, de én ezt most nagyon adom. Még sosem írtam le ezt a nagyon adom-ot, nem igazán éreztem eddig a lényegét, most mégis ide kívánkozott.

Be ki be ki

Minden körforgási ciklusom végén friss dolgokat lélegzek be, felfrissülök. Szeretem ezt, és mindig izgatottan várom, mi következik az új szakaszban, amire még csak nem is számítok.

Nagyon rég írtam blogposztot. Azt a kevés bitet, amire késztetésem volt mostanában, felhasználtam a közösségi médiában, bár ott sem voltam szószátyár az utóbbi időben. De körforgásban vagyok én is, és most visszaértem ide is, megint. Kismilliószor meséltem már, mennyire szeretek írni, és még ha néha el is távolodok tőle, mindig visszaérkezem.

Ez a héjában sült, önmagával megtöltött édesburgonya egy pár nappal ezelőtti rögtönzés eredménye volt, és azóta még egyszer megcsináltam, hogy aztán úgy döntsek, közkézre és/vagy szájra adom a receptet, mert nem vagyok batáta-irigy. Macera-mentes recept, amit aztán mindenki kedvére variálhat.

Ímhol.

Az önmagába visszatérő batáta

Hozzávalók 2 főnek:

2 közepes édesburgonya

2 fej barna csiperke

1 marék dió

5-6 db aszalt paradicsom

2 gerezd fokhagyma

3-4 ek krémsajt

5 dkg termelői kecske trappista 

1 mk. morzsolt rozmaring

1 mk. morzsolt kakukkfű

1 kis csokor friss petrezselyem

só és frissen tekert fekete bors

2 ek. olívaolaj


Diós rozmaringos batáta kecskesajttal

Előkészítés: 10 perc

Sütési idő: 1 óra

Így csináltam:

1. A sütőt előmelegítettem 180 fokra, légkeverésen. Megmostam és szárazra töröltem az édesburgonyákat. Olajjal bedörzsölve, sózva egy tapadásmentes tepsire tettem. Mellé raktam 1 kis olívaolajjal meglocsolt, enyhén sózott, kakukkfűvel megszórt 2 gerezd fokhagymát, alufóliába csomagolva. A tepsit betoltam a sütőbe és nagyjából 40 perc alatt puhára sütöttem.

2.Ezalatt a diót száraz serpenyőben illatos világos barnára pirítottam és durvára aprítottam. A gombát apró kockákra vágtam, ahogyan az aszalt paradicsomot is. Finomra vágtam a petrezselymet.

2.A megsült édeskrumplikat hosszában félbevágtam és egy kis kanállal kikapartam a belsejüket. A megsült héjakat visszatettem a tepsibe, amíg megtöltöttem. A batáta kikapart belsejét egy keverőtálba tettem a dióval, a sült fokhagymával, a reszelt kecskesajttal, a krémsajttal, a rozmaringgal és a kakukkfűvel. Sóztam, borsoztam. Egy villával nagyjából homogénre kevertem, majd hozzáadtam a gombát, az aszalt paradicsomot és a petrezselymet és ezekkel is jól elkevertem. Kóstolás után még egy kis sóval és borssal ízesítettem. Én tettem még bele egy csipet őrölt gyömbért is, ami elhagyható, én nagyon szeretem vele a háttérből megtolni a sült édeskrumpli ízét.

4.Az isteni rozmaringos-diós tölteléket visszahalmoztam a megsült batáta héjakba, a tetejét megszórtam még egy kis reszelt kecske trappistával és 200 fokon kb. 15 őerc alatt világos aranybarnára sütöttem. Tálaláskor kapott még egy kis friss petrezselymet. Friss kevert salátát tettem mellé, amire csak egy kis extraszűz olívaolajt locsoltam.

Puszi,

Ancsa

Osszd meg másokkal is:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük