A víz, a part, meg a többiek.
Megint nyár lett
Megindultak az emberek a strandokra. Múlt hétvégén a Balatonnál voltunk, nagyon erős szél volt, a tó vize hatalmas hullámokat vetett. Kevesen voltak a parton, még kevesebben mentek be a vízbe. Estefelé, amikor az a maroknyi ember, akiknek nem számított a szél, is elvonult haza, Rozival és a kiskutyával kimentünk a parti sétányra járni egyet. Az egyik lépcsőn álltunk térdig a vízben. Hideg volt és végtelenül haragos, mégis sokáig dekkoltunk Rozival a lépcső egyik fokán és csak nevettünk, amikor beterített minket egy újabb hullám. Kiskutya már közel sem volt ennyire boldog, menekült.

Vizes lány vagyok. Kislányként én voltam a legnagyobb hal a vízben. A Tiszában töltöttem a nyarakat.
Víz jegyű vagyok, Rák. Anélkül, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanék a csillagjegyeknek, azért erősen hozom a Rákra jellemzőket. Érzelmek kifulladásig, hullámzás, a család szeretete, a biztonság fontossága, a szív szava. Ahogy hűl az idő, úgy leszek én is egyre fázósabb, és ahogy melegszik, úgy olvadok fel. Tudok csendesen hömpölyögni, és egy pillanat alatt kiszámíthatatlanul örvényleni. Megpihenhet rajtam a napfény, máskor pedig partra vetek mindent, ami bennem van.
Sokáig tartott ezt megismerni, még tovább megengedni, de semmiképpen sem visszaélni vele. Tudok nagyon sok lenni, mint a tavaszi áradás. Éppen ezért leszabályoztam magam, mint a Bős-nagymarosi vízlépcsővel a Dunát: építettem magamban egy óriási víztározót, ami bent tartja ezt a hatalmas víztömeget.
Én és a víz
Talán 2 éves lehettem, amikor az anyukámnak lábszárig érő Tiszában majdnem megfulladtam. Anyu mellettem állt. Onnantól hosszú ideig pokol volt még az esti fürdés is. Nekem és a szüleimnek is. Anyu azt mondja, így utólag, hogy ez leginkább az ő ijedtségének és a mérhetetlen, csontig hatoló bűntudatának volt köszönhető. Idővel valamennyire rendeződött bennem a vízhez való viszonyom, de onnantól már nem éreztem magam biztonságban a mély vízben. Ha nem ér le a lábam, inkább visszafordulok, még mindig.
Nem járok strandra. Amíg Rozi kisebb volt, mentem én is, de sosem szerettem ott lenni. Nehéz a sok egymáson átgázoló ember energiája. Rosszul viselem a bőrömön a naptej érzését, a szagát meg egyenesen utálom. A vizet viszont nagyon vágyom. Erre a nyárra van egy tervem: átírom a viszonyomat a vízzel. Szeretnék a víz tetején lebegve hullámzani, tudva, hogy bizonyosan megtart engem, hogy biztonságban vagyok.

Azt mondják, a vízzel kapcsolatos félelmeink részben a magzati korhoz kapcsolódnak, az anyaméhben megélt tapasztalásainkhoz. Víz vesz körül minket 9 hónapig, a köldökzsinóron keresztül pedig közvetlen kapcsolatban vagyunk az anyánkkal, minden rezdülésével, az érzelmeivel, jó és szomorú megéléseivel. Számomra ez igaz, az én hitem szerint anya és gyereke láthatatlan és örökké tartó kapcsolódásban vannak.
Nyilván az én mélységes mély, vízzel kapcsolatos félelmem a kisgyerekkori rossz élményhez is szorosan köthető, nem csak ahhoz a 9 hónaphoz, amíg anyu hasában lubickoltam.
Nemrég olvastam egy cikket (a Heart Prints gondozásában jelent meg) az anya és a magzat közötti elképesztő kapcsolatról, amit már a tudományos világ is igazolt, így már igaz és jogosult a lézetésre. 😉
„A terhesség alatt a baba sejtjei az anya véráramába vándorolnak, majd visszakerülnek a babába.
…
A kutatások kimutatták, hogy ha egy anya szíve megsérül, a magzati sejtek a sérülés helyére rohannak, és más típusú sejtekké alakulnak, amelyek a szív meggyógyítására specializálódtak. A baba segít helyreállítani az anyát, míg az anya építi a babát.”
Egészen elképesztő, csodálatos és komplex ez az egész. Felismerésekben gazdag kutatást kívánok mindenkinek, induljon el bármerre is.
És ha már víz, akkor legyen egy recept uborkával, ami tele van vízzel. Ez egy igazi „amennyit felvesz” típusú étel, nem is terveztem, hogy blogosítom, de annyira szerettem elkészíteni és enni is, hogy végül csak itt kötött ki. 20 percen belül falható, igazi nyári étel.
Nyári tészta uborkával
Hozzávalók (nekem, vagyis 1 főre):
1 marék durum spagetti vagy linguine
1 kisebb uborka (kovászolni való, kb. 8-10 centis)
1 marék durvára aprított dió
1 tk. fehér szezámmag
1 zöld citrom héja (csak, ha kezeletlen)
1/2 zöld citrom leve
1 kis csokor friss kapor
3 ek. extra szűz olívaolaj
frissen tekert bors
Így csináltam:
1.A tésztát logobó forró, jó sós vízben fogkeményre főztem, a csomagoláson szereplő idő alatt.
2.A diót és a szezámmagot száraz serpenyőben világos aranybarnára pirítottam. A kaprot megmostam és felaprítottam.
3.A zöld citromot megmostam a héját lereszeltem. kettévágtam.
4.A fogkeményre főtt tésztát (első hozzávaló) leszűrtem, tányérba tettem. Az uborkát megmostam, zöldséghámozóval vékony csíkokat vágtam belőle és a többi hozzávalóval együtt a tésztára tettem. Alaposan összekevertem.
5.Tálaláskor megszórtam még egy kevés friss kaporral, és durvára vágott dióval, meglocsoltam néhány csepp extra citromlével.
Mondhatnám, hogy bejegyzéseid olvasása és receptjeid elkészítése, amolyan bűnös élvezetté vált számomra, pedig semmi bűnös nincs benne 😊 Élvezettel habzsolom írásaid és szezonális finom étel ötleteid!